Semmi negyven Újdonság

Mint azt Maros András legújabb regénye előszavában elárulja: ez az első műve, amely teljes mértékben önéletrajzi vonatkozású. Eddigi műveiben ugyanis nem jelent meg, hogy a nyolcvanas-kilencvenes években a tenisz töltötte ki a életét. 1982-ben, még gyerekként lett igazolt teniszversenyző, a BSE sportegyesületben. Az országos korosztályos ranglistákon az első tíz között volt, a legjobb helyezése: harmadik. Meghívták a válogatottba, játszott nemzetközi versenyeken, itthon és külföldön, ifiben pedig szerzett pár világranglistapontot is. Húszévesen sportösztöndíjjal az Egyesült Állasokba ment, és még évekig teniszezett – igaz, jelentős sikert nem tudott elérni. Pedig már „tizenöt évesen a világ legjobb játékosa” volt, hiszen legyőzte Tamás Gyulát, „aki megverte Nagy Viktort, aki pár évvel később a horvát Goran Prpic ellen győzött, ami meg azt a Henri Leconte-ot múlta felül, aki jobbnak bizonyult Ivan Lendlnél” is. A kötetben az élsportoló tinédzser szemszögén keresztül mutatja be a rendszerváltás körüli Magyarországot és Amerikát, azon szokatlan körülményeket, melyek között felnőtt. Nevesebb pályatársakkal való találkozásairól is olvasatunk (a fejezetcímek is az ő neveiket viselik: John McEnroe, Ivan Lendl, Mats Wilander, Boris Becker, Stefan Edberg, Pete Sampras, Andre Agassi, Roger Federer, a magyarok közül pedig Taróczy Balázs), ám a színes kis sztorikból azt is megtudhatjuk, miként sikerült „tökön” lőnie egy labdával a Fővárosi Tanács egyik osztályvezetőjét, hogyan teniszezett együtt Cliff Richarddal, és hogyan kapta hazugságon George W. Bush amerikai elnököt, futás közben. A szórakoztató „teniszmemoár” általános gyűjtőkörű könyvtárak anyaga.